Dr. Sólymos Sándor, Ybl díjas építész, tanszékvezető, egyetemi docens megnyitóbeszéde
a Kettőspont Művészeti Egyesület bemutatkozó kiállításán
(Régi Művésztelepi Galéria, Szentendre, 2011. augusztus 6.)
Az
egyesület, tudjuk arra való, hogy támaszt, védelmet, biztonságot
nyújtson. Az egyesület a keret, a foglalat, ami hagyja érvényesülni a
tagjait, de összetartja és védelmezi is azokat. Mint egy ötvös remek
esetében a foglalat hagyja érvényesülni a zománcbetéteket, a
féldrágaköveket. S kiemeli azok szépségét.
Ezekben a
szép világos terekben. Az amúgy habitusában és eszközeiben sokféle
munkát keretbe foglalja ez a jó épület. Tegyük hozzá Puhl Antal Ybl
díjas építész jó épülete. Diszkréten a háttérben marad, engedi hatni a
műveket, ad nekik teret és ad nekik viszonyítási rendszert. Mint egy
ötvös remek esetében a foglalat hagyja érvényesülni a zománcbetéteket, a
féldrágaköveket. S kiemeli azok szépségét.
Két nappal
ezelőtt eljöttem benyomásokat szerezni. Az akkor még csak többnyire a
földre kirakott munkákat nézegettem, inspirálódtam. Örömmel jelenthetem
az inspiráció (belelkesülést jelent szó szerint) megtörtént.
Jegyzeteket, rajzokat csináltam, fotóztam, hogy majd otthon, amikor írom
ezt, legyenek támpontok.
Most, tartanám a fenti névsort, koránt
sem kimerítően és az egyenletességre törekedve az inspirációimról néhány
szóban megemlékeznék. Szubjektív leszek, hiszen épp mint önök, én is
néző vagyok ezekben a termekben. Úgy hat rám az egész, ahogyan önökre. A
tágas terek és köztük a szép kis intim átjárók, az utcával összekötő
kirakatokban végződő terecskék, amik tagolják és összetartják a
kiállítást. S én is ezzel a megnyitó szöveggel a háttérben szeretnék
maradni, hisz a művekért vagyunk itt, és az egyesület, a kiállító tér,
és a megnyitó beszéd is csak foglalat. Hagyja érvényesülni a műveket és a
kiállító művészeket. S kiemeli azok szépségét.
Akkor kezdjük sorrendben.
Balogh Judit - üvegtervező, fotóművész
A
fotók láttán az idő fogott meg először. A képek többsíkú ideje. A
visszafogott fekete-fehér fotók sokdimenziós mélysége. Két dimenzióban a
kép. Egy harmadikban a fekete és fehér szín között a tónusok távlata. A
negyedik virtuális dimenzióban a térbeli mélység. Egy ötödikben, az
időben bemozduló formák, az eltűnő alakok. A hatodikban a fotótörténeti
támpontok közt elhelyezkedő sorozat. Tudjuk, amióta fotózás van a
bemozdulás mindig probléma, de nem csak negatív értelemben. A
bemozdulásban rejlő lehetőségeket járja körül itt Balogh Judit. Egészen
eredeti élményt ad amint egy elmosódó alak ott is van kimerevítve, de át
is látunk rajta, mert épp nincs már ott. Az a forma, amit a térben leír
a forma… hány dimenzióban van? És mellette a mozdulatlan alak, ott van,
akkor van? Melyik idősíkon? Elgondolkodtató és szép kísérletek ezek,
melyek igazán a fejünkben kezdenek el történni.
Bisztriczky Réka - keramikus
Maradva
a „hány dimenziós?” kérdésnél. Az árnyék a háromdimenziós térben a fény
útját álló tárgy vetülete valamilyen másik tárgy felületére. Hány
dimenziós az árnyék? Mint láthatjuk itt Bisztriczky Réka munkáin; az a
minimum, hogy négy. Ezek az árnyéksorozatok homoköntéssel készültek
porcelánba, és sorozatok. Tehát van egy háromdimenziós öntőforma,
kikerül abból egy háromdimenziós lenyomat. Van az elkészítés fázisaiból
összeálló technológiai folyamat, egy sorozat, aminek minden egyes elemét
minden egyes itt kiállított elemen el kellett végezni. És vannak azok a
sorozatok amiket itt látunk. Tudjuk az árnyékban az, az igazán
izgalmas, ahogyan vonul. Aztán, ha ezt kísérletképpen egy lámpával a
kezünkben még magunk is előidézhetjük – az plusz, az bónusz. Az árnyék
metamorfózisa a tér és az idő metamorfózisa az anyag metamorfózisa és
egy szakmai technológiai folyamat metamorfózisa. A súlyos acélgolyók és
acélhengerek a törékeny üvegeken, az átlátszóság, és az átláthatatlanság
de a megégetett felület szivárványos pirogránit-szerű megjelenése. Szép
kísérletek ezek, melyek igazán a fejünkben kezdenek el történni.
Elek Anita - keramikus
Egészen
eredeti élményt kaptam, amikor kiderült, hogy ezek a kis tárgyak sípok.
A sípok, mint a természettani szertárban a preparált bogarak keretben
rögzítő huzalokkal függenek a térben. A sípok, legalább annyira
figyelemre méltó dolgok, mint egy-egy rovarritkaság. A
természettörténeti múzeumok tárlóinál oda szokták írni, hány millió
évvel ezelőtt alakult ki ez a bogár és azóta változatlan. A sípok talán a
legősibb hangkeltő eszközök, az első hangszerek. A csöves csontokból
alakított sípokat sírokban szokták találni. Az okarina és ennek minden
kontinens őstörténetében fellelhető valamilyen változata végig kísérte
az ember utóbbi 40 ezer éves történetét. Elek Anita ilyen dimenziókba
visz el bennünket, viszi el a fantáziánkat ezekkel a kipreparált
sípleleteivel.
Éles-Varga Erika - keramikus
Alföld
I., II., III. című kisméretű porcelánokat látjuk itt. A cím sejteni
engedi, hogy valamiféle házhelyek, telkek inspirálták ezeket a
gondolatokat. Maketteknek, modelleknek értelmezzük a nagyhírű nemes
anyagból öntött majd égetett plasztikákat. A porcelán anyaga maga egy
kultúrtörténeti legenda. A kínaiak titka, Meissen, Drezda, Párizs, Bécs…
fejezetek a porcelán kalandos történetéből. De itt épp a profanizálás
egy igazi jó értelemben vehető gesztusával állunk szemben. Mintha falusi
hosszú telkeken rommá lett házak helyén az itatóvályú, a vízgyűjtő
ciszterna és a vízkezelő művek maradványait látnánk valamilyen régészeti
magyarázó maketten. A régészeti ásatásokon, a házhelyeken föld-, vagy
vályogfalak, esetleg téglakemencék vagy pár kővályú maradványait lehet
fellelni. Ezek viszont olyan rituális rendben állnak együtt, ami egész
életmódot, szokásrendszert, kultúrát idéz fel a hozzáértő, vagy a nem
hozzáértő, de érdeklődő szemlélő fejében. Régi sírok feliratait is így
olvassuk. Ha létezik a fejünkben a megfejtési kód pontos értesüléseket
kaphatunk, ha nem ismerjük az írást, akkor is látjuk, hogy valamilyen
tiszteletet érdemlő tudás és szokás miatt maradtak itt ezek a jelek. Így
álltam én a három hosszú porcelán telek makettje fölött és
elgondolkodtam régi dolgok felől.
Farkas Vajk - üvegművész
Az
üveg és a beton együtt alkalmazását látjuk itt. Kémiai, fizikai
értelemben tudjuk, a beton is kő kristályos molekuláris szerkezete, mint
az üledékes formában lerakódott kőé rideg törékeny, amelynek
megmunkálásához nagyon kell érteni. Ha mát megszilárdult, csak elvenni,
faragni, fűrészelni, koptatni lehet belőle. Hozzátenni ragasztani,
forrasztani, hegeszteni nem. A legkeményebb kövek bazalt, gránit meg is
tudnak olvadni – hiszen vulkanikus folyamatok révén keletkeznek – amikor
kihűlnek újra kristályosodnak. Az üveg ezzel szemben folyadék. Bárki
bármit is tud, vagy gondol róla az üveg, nem megy át
halmazállapot-változáson, amikor megszilárdul. De vissza is fordulnék
ebből az irányból, hiszen ez még is csak nem kémiaóra, hanem
kiállítás-megnyitó. Akinek az üveg halmazállapot-problémáiról maradtak
kérdései keressen rá a Wikipédiában. De fontosak voltak az erre való
utalások, mert nekem az jött át elsősorban, hogy Farkas Vajk ezekkel az
ellentétekkel játszik. A kő, a beton nem olvad meg, nem hajlítható, még
is nála mintha ez történt volna. Az üveg, pedig nem szeret szögletes
hasáb lenni, pedig nála ez történik. És persze olvadoznak együtt, a
gravitáció pedig megteszi, amit elvárunk tőle. Itt is újabb gondolati
dimenziók felé indulhat el, aki utána gondol.
Máthé Krisztián - szobrász
Az
utcaköveken – azon kevés helyen, ahol még burkolatként ilyen anyag
előfordul – ott látható az utca története. Emlékszem 56-ban 4 éves
voltam, és november 4.-e után apám megmutatta az utcakövön a tankok
lánctalpainak nyomát ahol kifordultak a sarkon. A fém összemarta a
bazaltot. A durva sérülésekben, pedig fehér porként ülepedett le a
bazalt morzsaléka, mintha hintőporral kívánná gyógyítani valaki a
sebeket. Máté Krisztián a fém és a kő sokkal disztingváltabb kapcsolatát
helyezi elénk. Kimélyített fészkekbe ólmot, rezet önt, kalapál s ettől a
jelek – nagyon ősi időkből és nagyon sokfelől érkezett jelek –
felfénylenek. Ezek a jelek annyiban közösek, hogy valamiként mindegyik
kereszt-szerű. Ősi írásokból, az alkímiából, a rovásírásból, a
keresztény ikonográfiából, a keleti ideogrammokból bukkannak itt fel
jelek. Jelek az utcakövön. Az út történetét olvashatjuk le róluk, de
legalább is megsejthetjük hányfelől érkezett, és hányfelé ágazik el ez
az út, amelynek itt egy kis szakaszát látjuk. A grafikákon ábrázolt női
figurák és virágmotívumok egymásra-vetítéseiből pedig a „test – lélek –
szellem” hármasság bukkan elénk. Ma – duális ellentétek mentén
trenírozott elmével – kevesen, vagy egyáltalán nem is tudjuk, hogy
hagyományosan az ember nem duális szerkezetben lett elképzelve. A
görögök Xarx – Pszükhé – Pneuma hármasságként, a latinok Corpus – Anima –
Spiritus hármasságként adtak nevet a testben élő anyagnak, az ezt
megelevenítő léleknek és a világ lényegét megértő, tőlünk függetlenül is
elrendezni képes szellemnek. Itt – csak Európában – közben volt antik
politeizmus görög, arab, kopt, kelta germán és török, perzsa nyelveken,
volt emellett zsidó – keresztény – mohamedán monoteizmus, héber, latin,
szláv, germán, arab és török nyelveken. És volt számtalan fordítás
félrefordítás, (héberről arámira, onnan görögre, onnan latinra, onnan
németre, onnan magyarra…, csak egy példát említve), értés félreértés… ma
itt csak nálunk, pl. magyarul sem azt értjük a lélek alatt, amit a
görögök, vagy a latinok és nem azt a szellem alatt, amit akár ugyanők ez
alatt értettek. A keresztény ikonográfiában, galamb formában ábrázolják
a szellemet (spiritus sanctus, holy spirit) és az a neve, hogy
„szentlélek”, nem szent szellem. Nos elég sokdimenziós ez a történet is
ugye elismerjük. És nyelvészkedhetünk tovább a szimmetria (szüm-metria –
összemérhetőség), a hierarchia (hiero-arkhé – szent elv) szavakkal, de
nem tesszük. Majd ki, ki maga megteheti.
Nagy Edit - szobrász
Papír
rátétes képek, képecskék. Maga a folttechnika – ahogyan egyik anyagi
réteg takarja a másikat – már maga kvázi térbeli. Különösen térbeli lesz
ez, ha a szándékosan a relief plasztikusságáig háromdimenziósak ezek a
rátétek. Most már gondolhatják hogy nekem vesszőparipám ez a három, négy
és mégtöbb dimenziós valóság. Nem kérem…, semmi vesszőparipa, én arról
beszélek, ami itt és most látható. Nagy Edit képein azok a furcsa
„fésű-gereblye-kéz-virágos ág” szerű foltok, épp úgy vannak rajzolva,
hogy amit nem takarnak annak is „fésű-gereblye-kéz-virágos ág” szerű
mintázata marad. Ez kérem nem egyéb, mint a Jin és Jang bölcsessége. A
Jin és Jang a kínai bölcseletben ábrázolt „sötétség-világosság” duális
lényegek egyensúlyát szokta szimbolizálni. De ez az egyensúly oly erős,
hogy bárki kipróbálhatja: vágjuk ki egy Jin és Jang ábrából az egyiket.
Bármelyiket is távolítottuk el ott maradt, mert a helye jelentéstani
értelemben a helyébe lép. Ott marad a világos/sötét görbe vízcseppforma
benne az ellentétét jelentő ponttal. Meghatározó élményként szokták
emlegetni a volt hallgatók – Edit is – Karátson Gábor kurzusát a kínai
ikonográfiáról, amit az egyetemen tartott. És ez azért múlt idő, mert az
egyetem vezetése épp az elmúlt évben pénz-okokra hivatkozva
megszűntette ezt a kurzust, és a filozófiatörténetet és a
kultúrtörténetet. Innentől már nehéz megőrizni a tárgyilagos hangot,
de…, gondoljuk meg a sötétség-világosság duális szerkezetéből
bármelyiket eltávolítva annak helye jelentéstani értelemben a helyébe
lép. Ez az aktuális példa didaktikusan került e helyre – egy példa
helyére – hiszen Nagy Edit munkái éppen attól jók, hogy a világot
szemléltetik, s ilyen mélységeket is hozzájuk társíthatunk.
Pintér Balázs - szobrász
A
„háromszögek” láttán egészen izgalomba jöttem. Ezek az egyenként három
szög összetámasztásával készült ábrák, mintegy véletlenszerűen hálózatba
rendeződnek. Most a türelemről, ami a szerkezetek felállításához
kellett, az ötletről ami ezekből az elemi jelcsoportokból kirakott
hálózatig képes bonyolítani egy szekvenciális logika szerinti trendet,
nem is sokat beszélnék, pedig már maga ez szenzációs. Hanem a hálózat
hálózatosság szimbolikáról, inkább. A hálózat a mai realtime-ban folyó
globális kommunikációnak a kulcsszava. Erre penge-pontosan ráérzett
Pintár Balázs. Elemi tanulmányainkban találkozunk először a fraktálok
logikájával – persze akkor ezt nem így hívják. Azt, hogy a falevél
erezete és a fa koronájának mintázata hasonló, minden gyermek tudja és
érti. Más viszont az erdőben a fák koronája a mókusoknak, mert úgy
vándorolnak végig fáról fára mint mi a réten fűcsomóról fűcsomóra. Fel
sem fogják, hogy ez egy lehetséges logika és nem az egyetlen kitüntetett
rend. Nekünk barackszedés közben le kell mászni a fáról, ha az egyikkel
végeztünk, és fel kell mászni a másikra, hogy folytassuk. A mókus a
mogyoró miatt átugrik és kész. Ma a világhálón nem valahol keresünk egy
adatot, egy képet, egy címet, hanem beírunk keresőszavakat és majd a
szoftverek kiássák azt a helyet ahol ez le van tárolva. Nem kell azt
nekünk tudni, hogy jutottak a nyomára. Fa struktúra szerint keresték,
vagy hálóstruktúra szerint. De gyaníthatjuk, hogy a szoftver az
adatfelhőben, mint a mókus fenn a fán – ugrál ágról ágra – s nem
hierarchizált fa struktúrákban keresgél. Nos ezért nagyon időszerű a
hálózatok logikájával játszani ma, mondjuk épp egy szobrásznak. Még egy
varázsszót hagy mondjak „emergencia” – erről most legalább egyórás
ismertetőt lehetne mondani, de nem teszem. Csak annyit; Balázs tudtad-e
hogy egy emergens mintázatot raktál ki a szögekből? Aki kíváncsi mi az,
az emergencia, annak elmondom a megnyitó után. Az öntött papírról, a
fából faragott tetőkről az „apu legyél ló”-ról is szívesen beszélnék, de
mát tíz perce nyomom és még sehol se tartunk bocsi…
Pap Éva - szobrász
A
görögök, valószínűleg még valahol kisÁzsiában tanulták azt a technikát,
hogy a bronz szobor szemét elefántcsont, vagy márvány-berakással tették
igézően életszerűvé. Egyiptomban is szokás volt ez, és a hellenizmusban
általánossá lett. Nekünk persze itt két- háromezer évvel később a
klasszikus szobrászat képzeteinkhez a torzó, a patina, és az üres szem
tartozik. Polükleitosz lándzsavivője vagy a delphoi-i kocsihajtó
számunkra akkor igazán antik, ha nincs meg a lándzsája, nincs meg a
karja, vagy nincs meg a szeme. Ahogyan a nagy szfinxet sem tudjuk az
orrával, a Milói Vénuszt sem tudjuk karokkal elképzelni. A klasszikus
görög arcokat sem tudjuk tele szemekkel hitelesnek látni. Nos, ezt látom
én bele – ez az én értelmezésem – Pap Éva gyermekfejeinek üreges
szemeibe. A bronzhéroszok, az idealizált félistenek figurája akkor
tökéletes számunkra, ha töredékes, ha sérült. Ha tökéletlen. Ezek a
csecsemőfejek így tökéletesek nekem és pont ez az „antikra
vonatkoztatott”-ság fontos jelentéstani réteg bennük. Idealizált
gyermekarcok a kaucsuk babafejek is, mégsem tudjuk őket szobrászati
minőségként felfogni, mert túl aranyosak, túl rózsaszínűek. De ezek az
antik gyermek-félistenek, mint gyermekfáraók csecsemőkori portréi, a
hároméves Tutenkhamon, a négyéves Nofretit, az már igen. Ebben már van
akkora csavar, hogy képes elmozdulni az édeskés popkultúrától, a
posztmodern cuki-ragacstól, és a fogyasztói brand-ek marketing
ízlésétől. És aztán, ha ezek posztamensre kerülnek, vagy üvegterráriumba
ömlesztve, na akkor már ütnek, akkor már van erő bennük.
Restyánszki Attila - szobrász
Már
a Net-en kiszúrtam a pixeles felbontású szobrászatban rejlő ötletet.
Várakozásaimban nem is kellett csalatkozni. Ha rossz felbontásban kapunk
egy képet a monitoron, és megpróbálunk ránagyítani akkor szokott
„kipixeles”-edni. Ismerjük ezt a jelenséget. Ha nincsen elég képi
információ, akkor marad a hunyorítás, ha még is fel akarjuk ismerni
valamelyest a képet. Érdemes ezen is elgondolkodni, miért van az, hogy
ha rontunk a képminőségen hunyorítással, javul a képfelismerés esélye…
Látáspszichológia, szemiotika, információ elmélet, csatornakapacitás,
jel-zaj viszony. Ilyen címszavak tartoznak ehhez a kérdéskörhöz, de nem
is erről akarok beszélni. Oldalról láttam meg először a Fibonacci című
kisplasztikát. Még csak kézírással volt aláragasztva a cím, és nem is
olvastam el először. De aztán még is odamentem elolvasni, mert feltűnt a
matematikai gondolat, a szekvencialitás, a sorozatszerűség, a
harmonikus sorozat-szerűség ezen a pixelbontásban mintázott plasztikán.
Ezzel én már elégedett is voltam, Fibonacci nekem megvolt. A trecentoban
élt Pisa-ban, matematikus volt és ő javasolta az ún. arab számok
bevezetését a római számok helyett. Zseniális találmánya volt a róla
később elnevezett számsor is, amely az 1, 2, 3, 5, 8, 13, 21, 34, 55,
89, 144, …sorozat. A szabály szerint, a két utolsó elem összegeként
kapjuk a következőt és így tovább, de a szomszédos elemek 21 után mindig
aranymetszés arányban következnek. Ez tehát egy afféle harmonikus
számsor. (Ha egy számot megszorzunk egy constans értékkel kapunk egy
következőt. Ha ezt is megszorozzuk ugyanezzel, kapjuk a következőt és
így tovább). Na ez lett a kulcsszó a harmonikus sor. Kisebb katartikus
izgalommal járkáltam a szobor körül, amikor hunyorítva megláttam: ezek
kéremszépen bevásárlókocsik. Ez a magasrendű trecentós, matematikai,
szemiotikai, kultúrtörténeti szimbolikus mintázat a legprofánabb
Tesco-s, parkolós, mindig útban lévő undorító bevásárlókocsi sor. Azt a
mindenit…, és itt jött egy nagyobb igazi katarzis, olyan jófajta
hátonhidegfutkosós. Emergens mintázat ez is kérem szépen… a javából, és
van benne egy jó fajta 800 éves kultúrtörténeti ív, azon az íven túl,
ahogyan a bevásárlókocsik kanyarodnak. Fel tűnt már, hogy kanyarodnak?
Mindig! Ez is emergencia. Annyit emlegettem már ezt az emergenciát, hogy
még is inkább elmondom két mondatban. Egy madárfelhő a tájban – meg
van? Három dimenzióban folyvást változtatja az alakját. Azok a buta
madarak pedig, nem doktoráltak sem topológiából, sem gráfelméletből, sem
posztstrukturalizmusból, csak egyszerre kb. három dologra tudnak
figyelni. Ösztönösen. A térközre, hogy ne ütközzenek össze egymással,
hogy ne kerüljenek a halmaz szélére, mert ott ki vannak téve a ragadozók
támadásának, és hogy kövessék a domináns egyedet, mert ez a társas
viselkedés elemi logikája, és az is beléjük van kódolva. Ebből jön ki
egy olyan mintázat, ami folyton változik, miközben minden eleme közel
optimális helyzetben lehet. Na ilyen a világháló is az összes
résztvevőjével… és ez az emergencia. Nem hierarchia, nem szimmetria nem
ikonológia, hanem azonnal változó hálózat.
Tomay Kata - üvegművész
Szegény
Kata utoljára maradt, pedig a hallgatóság már nagyon fészkelődik. Nos a
földön voltak még a plasztikák, amikor láttam, én pedig szemüveges
vagyok. Ezért az első benyomásom olyan lett, mintha direkt hunyorítottam
volna. Olyanok ezek a hasábok, mintha travertinből lennének. Tudják az a
mészkőfajta, aminek a habos szerkezetét dekoratív céllal szokták úgy
csiszolni, hogy a megmunkált felület és a természetes lukacsosság
véletlenszerű mintázatot adjon. És ez benne a szép. Nos ezekben a beton
és üveg hasábokban is ez a szép. A tökéletesen megmunkált élekkel és
felületekkel előtűnő mesterséges forma és valami költőien karfiolos
fraktálszerű csonkolatok a sarkokon. Déjà vu érzésem lett. Egyszer már
láttam ilyet. Egyszer már láttunk ilyet. Mindenkinek meg van, legfeljebb
nem tudja, hogy név szerint kiről is van szó. Hans Holleinnek hívják
azt a most hetvenhét éves osztrák designer építészt, akinek Bécsben, a
belvárosban jó néhány üzletportálját ismerjük. A Retti gyertyaüzletet
(1965), a Schulin ékszerbolt (1972). Ez utóbbi az igazán fontos most és
ide illeszthető még a müncheni olimpiai faluban kivitelezett utca, tér
és parkdekoráció (1972)-ből. Holleinnél láttuk ilyet. A penge profi
technikával kivitelezett csiszolt gránit négyzethálóban rakott burkolat
és az ezt ellenpontozó travertin-szerű dekoratív zárványokat idéző
rajzolatok. Így tehát együtt van Tomay Katánál a techno és az organikus,
egymást ellenpontozva és kiegészítve, mint a már idézett Jin és Jang
mintázat.
Nos, Hölgyeim és Uraim!
Legyen ennyi elég a beszédből.
Járkáljanak a szép térben, nézegessék a szép munkákat,
hagyják futkosni a hideget a hátukon, mert az a katarzis jele.
Tekintsék meg a kiállítást, és köszönöm, hogy meghallgattak
Sólymos Sándor Dr. Habil.
Ybl díjas építész, tanszékvezető,
egyetemi docens
Magyar Képzőművészeti Egyetem
2011. augusztus 8., hétfő
2011. június 27., hétfő
Artatak, Prága
Kortárs képzőművészeti kiállítás nyílt a prágai Artatak Galériában. Az egyesületet részéről Tomay Kati, Farkas Vajk és Pap Éva munkái szerepelnek a tárlaton.
Képgalária
Ott voltunk a megnyitón is. |
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)